Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig.
Három órakor Jézus hangosan felkiáltott:
„Elói, elói, lámá sabaktáni!”
- ami ezt jelenti: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”
Néhányan az ott állók közül, akik meghallották, így szóltak:
„Nézd, Illést hívja.”
Valaki elfutott, megtöltött egy szivacsot ecettel, nádszálra tűzte, inni adott neki, és így szólt:
„Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye?”
Jézus azonban hangosan felkiáltva kilehelte lelkét.
Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt.
Amikor a százados, aki vele szemben állt, látta, hogy így lehelte ki lelkét, ezt mondta:
„Bizony, ez az ember Isten Fia volt!”
Márk 15, 33-39.