Votin Dóra festőművész kiállítása Olajfestmények
Akvarellek

Bemutatkozás:

1968-ban születtem Budapesten.
1986-ban érettségiztem az ELTE (Ságvári Endre) Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban.
1985-88-ig a Dési-Huber István Képzőművészkörben rajzoltam,ahol Korga György festőművész volt a mesterem.
1986.,1988-89. a zebegényi Szőnyi István Képzőművészeti Nyári Táborban plein air szakon festettem Korga György ill. Aknay János festőművészek vezetésével.
Ezekben az években dolgoztam: a Magyar Televizió grafikai stúdiójában,a VIANCO Stúdióban,később egy frissen alakult négy fős grafikai stúdióban,végül 1989-ben kerültem a (Pannónia Film Vállalat) Pannoniafilm Kft.-hez háttérfestő grafikusnak Nepp József mellé.
1991-ben megházasodtam,férjem Lovas András református lelkipásztor.
1989-93-ig az Óbudai Festőiskola tagja voltam,ahol Gyémánt László és Urbán György festőművészek voltak mestereim.
1994.Boróka, 1996. Hajnalka, 1999. Áron Levente gyermekeim megszületésének évei.
2000.ősze óta ismét festek,s íme itt vagyok.

Minden mesteremtől mást és mást tanultam, s amit kaptam azért hálás vagyok. Felidézek néhány mondatot, vagy pillanatot, melyek tanáraimra emlékeztetnek:
Korga Györggyel akkor kezdtünk el közös nyelvet beszélni,mikor először festettem a zebegényi táborban. Itt estem szerelembe a színekkel. Ez a szerelem azóta is tart. Legkedvesebb mondata: bármilyen eszközzel dolgozol, egy a fontos, olyan legyen, mintha kezed folytatása lenne.
Aknay Jánosra úgy gondolok,mint egy igazi bátorító barátra.
Nepp Józseftől alaposságot, türelmet és a látszatkeltés mesterségét tanultam.
Gyémánt László a festőiség lényegére és nagyvonalúságára nyitotta fel a szemem, míg Urbán György a festészet eleganciájára hívta fel figyelmem.
Gyémánt László számomra legkedvesebb mondata: élvezd, ahogy az ecsetből kijön a festék!
Azóta is úgy gondolom, valóban így kell festeni.


Kiállításaim:

1986. Vác, Városi Művelődési Központ -Szőnyi István Nyári Tábor közös kiállítása
1988. Budapest, Eötvös Klub -önálló kiállítás
1991. Sárospatak -Óbudai Festőiskola közös kiállitása
1992. Bp-Óbuda (San Marco) Művelődési Központ - Óbudai Festőiskola közös kiállítása
1993. Atlanta GA, USA -önálló kiállítás
2000. Szilágyi Dezső téri ref. templom - közös pályázati kiállítás a reformáció emlékére
2001. Taljándörögd ref. templom -közös kiállítás Kapolcsi Művészeti Napok alkalmából

Olajfestmények
Akvarellek